Read Hungarian Bible: Easy-to-Read Version, 2012 Sámuel második könyve 19 Bible Online

Sámuel második könyve 19 - Hungarian Bible: Easy-to-Read Version, 2012 bible

Sámuel második könyve 19

¹Jóábnak jelentették, hogy Dávid király gyászolja Absolon halálát, és hogy keservesen siratja őt.

²Az egész nép megtudta, hogy a király siratja a fia halálát, ezért a győzelem öröme helyett gyászos hangulat uralkodott.

³Dávid katonái a csatából visszatérve egyenként beoldalogtak a városba, ahogy egy megvert sereg szokott lopva hazatérni.

⁴Eközben a király — arcát betakarva — hangosan jajgatott: „Ó fiam, Absolon! Jaj, fiam, fiam! Ó Absolon!”

⁵Jóáb azonban mégis bement a királyhoz, és keményen rápirított: „Te azután jól megszégyenítettél bennünket! Így köszönted meg hűséges katonáidnak, hogy megmentették az életedet! Sőt, nemcsak téged mentettek meg a haláltól, hanem gyermekeidet, feleségeidet és ágyasaidat is!

⁶Úgy látszik, te azokat szereted, akik gyűlölnek téged, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek! Most aztán igazán megmutattad, hogy nem törődsz sem a vezéreiddel, sem a katonáiddal! Azt se bántad volna, ha mi valamennyien meghalunk a csatában, csak Absolon maradt volna életben!

⁷Most hát kelj föl, és menj ki a néphez! Bátorítsd és dicsérd meg őket — mert ha nem, az Örökkévalóra esküszöm, hogy ma estére már egyetlen ember sem marad melletted! Akkor azután nagyobb bajba kerülsz, mint ifjúságodtól fogva valaha is!”

⁸Dávid király ekkor fölkelt, kiment a városkapuhoz, és ott leült. Ennek hamarosan szétfutott a híre: „A király a város kapujában ül!” Győztes seregének harcosai pedig mind odagyűltek, és elé járultak. Dávid királysága ismét megerősödik </pb> Ezalatt Izráel megvert seregének katonái mind hazafutottak, ki-ki a saját otthonába.

⁹Ettől kezdve Izráel törzseiben az emberek mindenhol azon vitatkoztak, hogy most mitévők legyenek. Azt mondták: „Gondoljátok meg, mégiscsak Dávid szabadított meg bennünket ellenségeinktől! Ő szabadított meg a filiszteusoktól is! Most meg el kellett menekülnie saját országából Absolon miatt!

¹⁰De Absolon, akit mi tettünk királlyá, meghalt a csatában, most mit tegyünk? Hívjuk vissza a királyt, mire vártok még!”

¹¹Dávid király üzenetet küldött Cádók és Ebjátár papoknak: „Tanácskozzatok Júda főembereivel, és ezt mondjátok nekik: »Azt akarjátok, hogy Júda törzse legyen az utolsó, amely visszahozza Dávid királyt a saját palotájába? Nézzétek, az izráeli törzsek már mind arról beszélnek, hogy visszahívják Dávidot királynak!

¹²Hiszen Dávid közületek való! Ti vagytok az ő törzse és a rokonai! Akkor miért legyetek ti az utolsók, akik hazahívják őt?«”

¹³Ezt is üzente nekik Dávid: „Mondjátok meg Amászának, hogy ezt üzenem neki: »Amásza, te közeli rokonom vagy! Istenre esküszöm neked, hogy Jóáb helyett te leszel a seregem fővezére!«”

¹⁴Így Dávid megnyerte Júda egész népének szívét. Egy emberként Dávid mellé álltak, és üzenetet küldtek neki: „Térj vissza szolgáiddal együtt Jeruzsálembe!”

¹⁵Dávid tehát egész seregével együtt megindult, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, és elérkezett a Jordán keleti partjára. Júda törzséből sokan Dávid elé jöttek Gilgálba, hogy minél előbb találkozzanak vele, és hogy segítsenek neki a folyón átkelni.

¹⁶Dávid elé sietett Simei is, Gera fia, aki Benjámin törzsébe tartozott, és Bahúrim városában lakott.

¹⁷[17-18] Simeivel együtt jött még ezer férfi Benjámin törzséből. Ezek között volt Cíbá is, Saul családjának szolgája, 15 fiával és 20 szolgájával együtt. Mindezek Dávid elé siettek, és át is keltek a folyó gázlóján a keleti partra, hogy segítsenek Dávid családját visszahozni Jeruzsálembe, és hogy kedvében járjanak a királynak. Eközben Simei, Gera fia Dávid király elé járult, a földre borult előtte,

¹⁸

¹⁹és ezt mondta: „Uram, királyom! Kérlek, ne ródd föl nekem, amit ellened vétkeztem! Ne gondolj rá, milyen bűnt követtem el ellened, amikor Jeruzsálemből kimentél! Ne vedd a szívedre, hanem felejtsd el!

²⁰Jól tudom én, hogy vétkeztem! Ezért jöttem eléd elsőnek József családjából, hogy találkozzam veled, uram, királyom!”

²¹De mielőtt a király válaszolhatott volna, Abisaj, Cerúja fia közbeszólt: „Simei megérdemli, hogy halállal lakoljon, amiért az Örökkévaló fölkentjét, a királyt gyalázta!”

²²Dávid azonban ezt mondta: „Semmi közötök ehhez, Cerúja fiai! Ne ellenkezzetek velem! Ma senkit nem büntetünk halállal Izráelben, hiszen ma lettem ismét egész Izráel királya!”

²³Majd ezt válaszolta Simeinek: „Rendben van, nem foglak kivégeztetni.” Meg is esküdött erre a király.

²⁴[24-25] Amikor Dávid Jeruzsálembe érkezett, Meribbaal, Saul unokája is a király elé járult. Amióta Dávid elment Jeruzsálemből, Meribbaal szüntelenül gyászolt miatta, és ezért nem gondozta a külsejét, mindaddig, amíg a király békességben vissza nem tért. A király megkérdezte tőle: „Meribbaal, miért nem jöttél velem, amikor elmenekültem Jeruzsálemből?”

²⁵

²⁶„Uram, királyom — válaszolt Meribbaal —, Cíbá, a szolgám becsapott engem! Mivel járni nem tudok, mondtam Cíbának, hogy nyergeljen föl nekem egy szamarat, hadd menjek a királyhoz.

²⁷De Cíbá a hátam mögött rágalmazott engem a királynál. Te, uram, olyan vagy, mint Isten angyala, tégy, ahogyan jónak látod.

²⁸Tudom, hogy apám egész rokonsága nem várhatott volna tőled mást, mint hogy megöleted őket. Te, uram, mégis jól bántál velem, és asztalodhoz ültettél, azok közé, akik a királlyal együtt étkeznek. Nincs hát jogom hozzá, hogy ezek után még panaszkodjak előtted.”

²⁹A király így válaszolt: „Nem szükséges erről többet beszélni. Úgy határoztam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a családi birtokon.”

³⁰„Királyom, legyen Cíbáé az egész birtok, nekem elég, hogy te békességben hazatértél!” — felelte Meribbaal.

³¹A gileádi Barzillaj is eljött Rógelaimból a Jordán gázlójáig, hogy segítsen Dávid seregének átkelni.

³²Barzillaj már nagyon idős volt: nyolcvan esztendős. Ő tartotta el Dávidot és seregét, amíg Mahanaimban táboroztak, és gondoskodott minden szükségükről, ugyanis nagyon gazdag ember volt.

³³Dávid ezt mondta neki: „Barzillaj, jöjj át velem a Jordánon, és gondot viselek rólad Jeruzsálemben!”

³⁴„Ó, uram, meddig élhetek én még? — válaszolt az aggastyán. — Nem érdemes már nekem veled Jeruzsálembe mennem!

³⁵Hiszen 80 éves vagyok, s már nem tudok különbséget tenni jó és rossz között, már nem érzem az étel-ital ízét, alig hallom az éneklő férfiak és nők hangját. Csak a terhedre lennék, uram, királyom.

³⁶Átkelek ugyan veled a Jordánon, és egy darabon még elkísérlek, de azután visszatérek. Miért is jutalmaznál meg engem ennyire?

³⁷Kérlek, engedd meg, hogy szolgád békességben hazatérjen! Szeretnék a saját városomban meghalni, hogy apám és anyám sírboltjába temessenek. De itt van Kimhám, legyen ő a szolgád helyettem! Ő menjen át urammal, a királlyal, és kérlek, bánj vele jóindulattal!”

³⁸A király így válaszolt: „Jól van, jöjjön hát velem Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy kívánod! Megteszek mindent, amit kértél.”

³⁹Akkor a király és az egész nép átkelt a Jordánon. Azután a király elbúcsúzott Barzillajtól, megölelte, arcát megcsókolta, és megáldotta. Barzillaj pedig visszatért otthonába.

⁴⁰Kimhám ettől kezdve a királlyal ment. A király és serege azután Gilgálba érkezett. Júda serege Vele ment Júda serege, meg Izráel seregének fele is.

⁴¹Azután az izráeli férfiak mind a királyhoz mentek, és ezt mondták: „Júda törzséből való testvéreink magukhoz fordítottak téged! Miért ők hoztak át téged, a házad népét és a seregedet a Jordánon?”

⁴²De a júdai férfiak együttesen így válaszoltak nekik: „Azért, mert a király hozzánk áll közelebb, hiszen a rokonunk! Miért haragudtok emiatt? Hiszen nem ettünk ingyen kenyeret a király költségén! Nem is jutalmazott meg bennünket a segítségünkért!”

⁴³„Akármit is mondotok, nekünk tízszer akkora jogunk van Dávid királyhoz, mint nektek! — vitatkoztak az izráeliek. — Miért néztek le bennünket? Nem mi tanácsoltuk először, hogy királyunkat hazahozzuk?” Így vitatkoztak, de végül a júdai férfiak szava erősebbnek bizonyult az izraeliek beszédénél.